round minus
round plus

Tragédia: Elhunyt Krystian Rempala!

A PGE Extraliga hivatalosan is megerősítette, hogy az Unia Tarnów mindössze 18 esztendős juniorja, Krystian Rempala a mai nap folyamán a Jastrzebie-Zdrojban található kórházban elhunyt. A fiatal versenyző az elmúlt vasárnap megrendezett KS ROW Rybnik - Unia Tarnów találkozó második futamában bukott hatalmasat a rybnikiek juniorjával, Kacper Worynával, s az ütközés következtében sisakja lerepült fejéről.


Az ifjú versenyző feje így védtelenül csapódott a salakra, melynek következtében elvesztette eszméletét és mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani. Rempala agyában vérömleny keletkezett, amit ugyan sikeresen megoperáltak, ám a versenyző állapota az egész hét folyamán kritikus volt. Több orvos is érkezett hozzá Lengyelország szerte, hogy átsegítsék élete legfontosabb harcán, ám sajnos nem sikerült.

Rempala igazi salakos családban nőtt fel, hiszen édesapja, Jacek valamint nagybátyjai, Tomasz, Gregorz és Marcin szintén salakversenyzők voltak. Egyik legígéretesebb tehetsége volt a lengyel salaksportnak, hiszen amint megszerezte licencét a Stal Rzeszów juniorjaként kezdte pályafutását a legfelsőbb osztályban, az extraligában 2015-ben. Idén második szezonját töltötte az extraliga versenyzőjeként, ám már az Unia Tarnów motorosaként, s teljesítménye kiugrónak számított. A lengyel válogatott tagjaként pedig a Junior Csapat Európa-bajnoki címet is szerzett.

Nyugodjék Békében! Rest in Peace Krystian Rempala!