round minus
round plus

Ritka balszerencse sújtotta Tabakát a horvátországi elődöntőn

Tabaka József pont nélkül zárta a Grand Prix-kvalifikáció goricani elődöntőjét.


Verőfényes napsütés, kellemes meleg és remekül előkészített pálya fogadta Horvátországban azt a 16 vaspapucsost, akik a challenge-be jutásért küzdöttek szombaton este. A jelenlegi és egykori Grand Prix-menőket, illetve feltörekvő tehetségeket is felvonultató mezőnyben ott volt a debreceni Tabaka József is, így nem keltett meglepetést, hogy több mint száz magyar szurkoló foglalt helyet a Milenium Stadion lelátóin.

Nem sikerült

Tabaka bemutatkozására a 3. futamig kellett várni, amikor a magyar salakszóró a horvát Pavliccal, a finn Lahtival és a német Huckenbeckkel mérte össze az erejét. A startot követően a germán versenyző az első kanyarban elesett, s addig várt a földön fekve, míg a vezetőbíró le nem intette az etapot. Tabaka nem járt jól, hiszen éppen a második helyen haladt, amikor felmutatták a piros zászlót. A futamismétlésnél – már Huckenbeck nélkül – Lahti állt az élre, mögötte Pavlic motorozott, viszont Tabaka abszolút versenyben volt, sőt a harmadik körben utolérte a horvát pilótát, aki a cél előtti kanyarban nagyot lassult, a magyar versenyző pedig eltalálta a hátsó kerekét, s átesett a motoron, így ő is kizárásra került. Tabaka megütötte a jobb oldalát, főleg a vállát és a lapockáját fájlalta, de folytatta a küzdelmet, immár a tartalék motorjaival.


A bukás sajnos kihatással volt a hajdúsági pilóta szereplésére, a hátralévő négy futamban már az első kanyar után hátrányba került, s hiába próbálkozott becsülettel, nem jutott előrébb. Ráadásul a 16. futamban tovább sújtotta a balszerencse, ugyanis a célba érkezést követően elszakadt a motorjának a lánca, ami megakasztotta a kereket, s Tabaka nagyot esett a depó előtt, megütve a lábát. Ezután már a harmadik vasparipáját is csatasorba kellett állítania a debreceni salakosnak, aki végül pont nélkül zárta a Grand Prix-kvalifikáció elődöntőjét.


Zuhanyzóból a különfutamra

A továbbjutást jelentő első hét hely megszerzéséért látványos futamokat produkáltak a vaspapucsosok. A lengyel Piotr Pawlicki bizonyította, miért tagja jelenleg a GP-nek, ugyanis pontveszteség nélkül abszolválta a goricani derbit. A lengyel salakos mögött honfitársa, Krzysztof Kasprzak végzett, míg a harmadik hely sorsáról különfutam döntött, amiben a dán Kenneth Bjerre esélyt sem hagyott a nap meglepetésemberének, az ausztrál Sam Mastersnek. A továbbjutásnak a lengyel Buczkowski, a svéd Ljung és a dán Andersen örülhetett még. A tartalék helyet is szétmotorozással döntötték el, amit az a szlovák Martin Vaculik nyert meg, akit a futam előtt szó szerint a zuhanyzóból kellett visszarángatni a depóba. Vaculik mögött a Milík, Lebedevs, Karpov trió végzett, akik a viadal 4. etapjában a nap futamát produkálták.

A GP-kvalifikáció másik elődöntőjét szombaton az olaszországi Lonigóban rendezik, magyar résztvevő nélkül.

Meghalt az ifjú salakos
Futótűzként terjedt a szomorú hír a goricani depóban a verseny előtt, hogy Krystian Rempala elhunyt. Amint arról a Napló is beszámolt, a 18 éves tehetség a lengyel Ekstraliga Rybnik-Tarnów összecsapásán ütközött Worynával, s még a földet érés előtt lerepült a fejéről a sisak. A bukás következtében Rempala agyában vérömleny keletkezett, s hiába küzdöttek az orvosok közel egy hétig az életéért, az ifjú reménység szombaton elhunyt. A lengyel szövetség döntése értelmében a vasárnapra kiírt valamennyi Ekstraliga és első osztályú viadalt törölték. A salakos társadalom ismét gyászol…

Végeredmény:
1. Piotr Pawlicki (lengyel) 15 pont,
2. Krzysztof Kasprzak (lengyel) 14,
3. Kenneth Bjerre (dán) 11+3,
4. Sam Masters (ausztrál) 11+2,
5. Krzysztof Buczkovski (lengyel) 9,
6. Peter Ljung (svéd) 9,
7. Hans Andersen (dán) 8,
8. (tartalék) Martin Vaculik (szlovák) 7+3